Ribizli bohóc továbbra is a gyerekek között

Ribizli bohóc továbbra is a gyerekek között

_MG_0167A napokban az egyik óvodában találkoztam Ribizli bohóccal, de meglepő módon civilben „ Attila bácsiként„ játszott a gyerekekkel.

Hogyhogy piros orr nélkül vagy a gyerekek között?

Az élet néha velem is bohóckodik – úgy alakult, hogy az előző munkáltatómnak már DSCN7088nem volt érdeke a velem való együttműködés és úgy gondoltam itt az ideje kipróbálni magam más területen is, még a kiégés előtt. Jelen pillanatban gyakornok vagyok és a későbbiekben óvodában szeretnék elhelyezkedni. A gyakorlat során úgy veszem észre, remekül együtt tudok dolgozni az óvónőkkel és rengeteget tanulok tőlük és persze a gyerekektől is.

Ez azt jelenti, lur4hogy óvóbácsi leszel?

Egyenlőre nem, pedagógus asszisztensként szeretnék elhelyezkedni, az még a jövő zenéje, hogy elvégezzem az óvodapedagógiát.

Ribizli bohóc műsoraira továbbra is számíthatunk?

Természetesen! Ugyan 2014-ben nem készült új lemez, mert szerencsére nagyon sok fellépésem volt és igyekeztem az egész ország területére elvinni műsoraimat.

Még a tavasz elején_MG_0355 a KOSSUTH RÁDIÓBAN hallottalak két részben, a HELY c. műsorban. A riport is közrejátszott abban, hogy kicsit jobban megismert az ország apraja-nagyja ?

Igen, nagyon sokat köszönhetek Farkas Erikának és Schweier Ritának, aki összehozott gyermekkori példaképemmel, Levente Péterrel. Több közös műsorban is játszottam Péterrel és továbbra is várható együttműködés.

Igaz, még messze P1100371van a január, de most hallottam, hogy tervezel új műsort az év elején.

Igen, egy teljesen új dalokból álló, nagyon vidám évkezdő műsort tervezek, amit a NEVELÉSI KÖZPONTBAN szeretnék bemutatni, aztán még a farsangi időszak előtt – ahova csak meghívást kapok – elvinni.
400867_274977862648195_174492495_n

De ne siessünk előre. Decemberre tudsz még fellépést vállalni?

Igen, ha időben jeleznek a szervezők, akkor igyekszem úgy alakítani a programjaimat, hogy mindenhova el tudjak jutni, mikulás, vagy karácsonyi produkcióval. Bármiféle kéréssel, kérdéssel P1100371is nyugodtan lehet bombázni, aki bejelöl a Facebookon (Ribizli bohócként) az ott is nyugodtan kérdezhet, igyekszem gyorsan válaszolni. Természetesen telefonon is hívhatnak, ami a honlapomon megtalálható: www.ribizlibohoc.hu

Tehát Ribizli továbbra is teljes gőzzel azon dolgozik, hogy kicsik és a nagyik jól érezzék magukat az előadások alkalmával.

További videók:

https://www.youtube.com/watch?v=x3ly1IuGg40

https://www.youtube.com/watch?v=i5lI21ZAAIU